Kérjük óvd te is a természetet és a környezetet és ne szemetelj!
Ha elhoztad magaddal, akkor a csomagolása hazafele is elfér a táskádban! ;)
10. állomás: Ősi települések
A Kab-hegy lábánál elterülő Pula környéke bizonyítottan már a kőkorban is lakott volt.
A jégkorszak hideg periódusa után enyhült az időjárás. Kisebb területen meg lehetett szerezni a szükséges élelmet, így az ember hosszabb-rövidebb időre letelepedhetett. Földbe mélyített, tartós házakat kezdtek építeni vályogból, fából, paticsból (fonott vessző, sárral tapasztva), vagy akár, kőből.
Az itt talált újkőkori -Krisztus előtt 4000-ből származó- régészeti leletek is ezt bizonyítják. A feltárt „lakógödör” és felette egy hasonló korú másik objektum arra utal, hogy az ember már hosszabb időn keresztül egy helyen alakította ki lakókörnyezetét.
Cseréptöredékek megjelenése a régészeti feltárásokban szintén a rendszeres vándorlás végét jelzi, hiszen egy cserépedény súlyos és törékeny. Nehézkes lett volna magukkal hurcolni.
A mai Északnyugat-Magyarország területén ekkor élő ember égetéses földművelést végzett. Ez azt jelenti, hogy felégették az erdő egy részét, és a keletkezett tisztáson, a fák hamujának termékenyítő hatását felhasználva termesztettek növényeket, többek között már gabonát is. Mikor néhány év után a kultúrnövények kiszívták a földből a tápanyagot, akkor új területet égettek föl, a korábbit pedig hagyták, hogy újra elborítsa, felfrissítse az erdő. Ha elfogyott a környékben a hasznosítható földterület, a vízfolyások mentén kicsit odébb költöztek.
Az erdők irtásához, a házak gerendáinak feldarabolásához kemény, bazaltból csiszolt kőbaltát alkalmaztak. Pengéket pl. a kaszáláshoz kovakőből készítettek.
Az kora vaskorra utalnak a szántásokban talált, fényezett felületű cseréptöredékek.
A késő vaskorból előkerült egy sír szegényes mellékletével (hajkarika, vaskés, bepödrött végű bronz karperec, csiholóvas, orsógomb, vaskarika), amit egy temető részletének vélnek. A vaskor a Kárpát-medencében nagyjából Krisztus előtti 8. századtól Krisztus utáni 1. század közepéig tartott.
A Krisztus utáni évszázadokban a terület a Római birodalom része volt, és forgalmas hadiútvonal haladt át rajta.
A környékben több helyen találtak hólyagos bazalt anyagú malomköveket. Már a -2-3 fős csoportokban állomásozó- római katonák is hasonló, kisméretű eszközöket faragtak, hiszen a fejadagjukat, a jobb tárolhatóság érdekében gabona formájában kapták és azt maguknak kellett lisztté őrölniük. Ezeknek a malomköveknek a formája a középkorig szinte változatlan maradt, így korukra csak a megtalálás helyét körbevevő cseréptöredékekből lehet következtetni, ami a pulai lelőhelyek esetében a középkorra utal.
Tudtad? A bazalt anyagú malomkő szilikáttartalma nyomot hagyott az akkori emberek fogazatán. Őrlés közben a két kőfelület összedörzsölődése révén üveg keménységű por keletkezett, ami bekerülve a lisztbe, majd a kenyérbe erősen koptatta a fogak rágófelületét.
Pulát, feltételezhetően -a korai történelmi időkre jellemző szabad foglalással- a Rátót nemzetség vehette birtokba, majd 1542-től a devecseri Csóronok tulajdona lett.
Pula település első okleveles említése 1233-ból származik.
A település nevét a pulya, pólya szóból származtatják, aminek jelentése kicsi, apró. Ezért is becézik a közel 200 lelkes települést a helyiek „fészekalja falu”-nak
Pula ősi települése a leletek alapján a sírkerttől északra terülhetett el. A középkori templomot egy feltárt osszárium (csonttár, ami egyfajta temetkezési hely) alapján az öcsi út mentén sejtik.
A törökök közeledtével 1557-ben elnéptelenedett falu.
Jóval később, 1746-ban az Esterházyak révén, délnémet telepesekkel, már a mai helyén népesedett be újra. Ennek a betelepítésnek köszönhető a mai egységes utcakép. Jellegzetes a házak mögött húzódó keresztpajtasor, ami amellett, hogy elválasztja a kertet az udvartól, védelmezi, szinte erődíti a falut.
(Leírást szerkesztette: Mácsány Zsuzsanna)
Túravezetés igényelhető
|