PULA "a fészekalja falu"

Az útvonalat a piros "T" jelzések mutatják!

Kérjük óvd te is a természetet és a környezetet és ne szemetelj!

Ha elhoztad magaddal, akkor a csomagolása hazafele is elfér a táskádban! ;) 

8. állomás: Fás legelő

A törökök kiűzése után külterjes állattartást folytatott a falvakból elvándorolt, életben maradt lakosság. Általános szokás volt az állatokat az erdőben legeltetni. Disznókat makkoltattak, de a juhokat, kecskéket, marhákat is kihajtották az erdőre. Az állatok elfogyasztották a rügyeket, friss hajtásokat így csökkent az újulat mennyisége, ritkult az erdő, sűrűsödött a gyepszint. A lombkorona 50-80%-ban záródott csak. E legeltetett erdőket nevezzük legelőerdőnek.

Az építésekhez szükséges faanyagot, a tüzelőt a közeli erdőkből szerezték be, így azok egyes részeken megritkultak. A felburjánzó aljnövényzeten szintén legeltettek, a felnövő csemeték nagy részét kivágták. Így alakultak ki a fás legelők, ahol a lombkorona záródása már csak 5-50%.

Jellemző, hogy az elszórtan elhelyezkedő fák lombja a nyílt területnek köszönhetően csaknem olyan szélesre nőtt, mint amilyen magasra. A sok oldalág vaskos, az alsók gyakran lehajolnak a földig.

A fák között még a legelőerdőkben is bejut annyi fény, hogy egybefüggő gyeptakaró alakulhat ki.

A ritkásan meghagyott fák segítettek megőrizni a talaj termőképességét.

Az erdőben történő legeltetést a földesurak idővel megtiltották, mert számukra az állattartásnál több hasznot hozott a nagyobb mennyiségű faanyag termelése.

Legeltetés hiányában viszont az egykor oly jellemző legelők mára eltűnőben vannak. A fák közötti teret benövik a cserjék és lassan visszaerdősödnek.

Helyüket sokszor csak egy-egy százévesnél idősebb fa fenséges látványa jelzi. Az öreg fák -főként tölgyek- állapota gyakran már nagyon leromlott, és a forró, száraz időszakok még jobban fölgyorsítják pusztulásukat. A fák csúcsa és hatalmas ágaik elszáradnak, letörnek, lassan kiszáradnak, kidőlnek.

Ezek a fák élve, de még haláluk után is jelentős értéket képviselnek. Tájképi szépsége mellett, kiváló, mozaikos élőhelyet nyújt egy ilyen legelő számtalan védett rovarnak, madárnak.

Mások által készített odúkat foglal el a búbos banka (Upupa epops), ami a legelő állatok trágyája körül csoportosuló rovarokkal táplálkozik. Jellegzetes „upupup” hangját márciustól június végéig hallhatjuk és kis szerencsével meg is láthatjuk lepkeszerűen hullámzó röptét, tollazatának színeit, bóbitás fejdíszét.

A fiókákat meglesni nem ajánlott, mert az „ártatlan csöppségek” úgy védekeznek a nem kívánatos látogatók ellen, hogy odújukból nagy ívben, bűzös ürüléket lövellnek a betolakodó felé. Innen erednek népi elnevezéseik is, mint a fostos bugybóka, szurtos dudu, büdös dutkó.

Egyik legszebb nappali lepkénk a nagyméretű kardos lepke (Iphiclides podalirius). A kifejlett rovar szárnyának jellegzetes, kardszerű mintázata van. Levélre emlékeztető hernyójával és bábjával tápnövényein, a kökény-, vagy galagonyabokrokon és körtefákon is találkozhatunk.

Az állatokon túl sok növény számára is különleges élőhely egy napsütötte fás legelő. Kifejezetten az ilyen élőhelyeken fordul elő számos orchideafaj is, mint például a bíboros kosbor (Orchis purpurea).

 (Leírást szerkesztette: Mácsány Zsuzsanna)

7. állomás GPS koordinátájáért KATT!

 9. állomás GPS koordinátájáért KATT!